Két-KATA Kft
Hivatalos Kubota márkakereskedés

A biztos háttér.

Cégünk 1996 óta biztosít ügyfeleink számára kiemelkedő szolgáltatást.

A biztos háttér.

1996-ban Massey Ferguson gépek szervizelésével kezdődött vállalkozásunk, majd ezt folyamatosan bővítettük alkatrészek, valamint gépek kereskedelmével. 2013-tól a gépgyártásban méltán hírnévre tett szert Kubota mezőgazdasági gépek hivatalos hazai forgalmazója lettünk.

A Két-KATA Kft. családi vállalkozásként indult, és a cég fejlődése során mindig szem előtt tartottuk azt, hogy szellemiségünk hűen tükrözze ezt. Nem csak ügyfeleinkkel törekszünk arra, hogy jó kapcsolatot ápoljunk, és mindenben segítsük őket, de munkavállalóink érdekeit is kiemelten fontosnak tartjuk.

Az egyik legnagyobb előnyünk, hogy nagy hangsúlyt fektetünk az általunk eladott gépek megfelelő szerviz hátterének biztosítására. Ennek érdekében az egész országra terjedő szervizhálózatot építettünk ki. Tisztában vagyunk vele, hogy egy gép élete nem ér véget a vásárlásnál, sőt - ezért minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy vásárlás után is megfelelően, időben kezeljük ügyfeleink problémáit, az alkatrész ellátástól kezdve, egyéni kérdések megválaszolásán keresztül egy teljeskörű szervizig.

Úgy gondoljuk, a saját cégünk és a Kubota márka mögötti szellemiség tökéletesen lefedi egymást, hiszen ugyanaz a célunk: megbízhatóság, hosszútávon.
Nem csak ügyfeleinkkel, de munkavállalóinkkal kapcsolatban is a hosszútávú gondolkodás jellemez minket.

A 2020-ban átadott új telephelyünk egy fontos állomása volt a Két-KATA Kft. életének. Az ebből az alkalomból készült kisfilmünket itt megtekintheti, amiben szó van a cég történelméről, de ügyfeleink is megszólalnak benne.

Két-KATA Kft. Telephely bemutató

Két-KATA Kft. Dány


Zöld út 20.,
Dány, 02118 Hungary

Hétfő
08:00 - 17:00
Kedd
08:00 - 17:00
Szerda
08:00 - 17:00
Csütörtök
08:00 - 17:00
Péntek
08:00 - 17:00

Két-KATA Székesfehérvár


Jancsár köz 2.,
Székesfehérvár, 08000 Hungary

Created with Sketch. +36(30)577-9938
Created with Sketch. +36(30)202-3410
Hétfő
08:00 - 17:00
Kedd
08:00 - 17:00
Szerda
08:00 - 17:00
Csütörtök
08:00 - 17:00
Péntek
08:00 - 17:00

Két-KATA Kft. Debrecen


Böszörményi u 16,
Debrecen, 04000 Hungary

Hétfő
08:00 - 17:00
Kedd
08:00 - 17:00
Szerda
08:00 - 17:00
Csütörtök
08:00 - 17:00
Péntek
08:00 - 17:00

Két-KATA Pécs


Batavölgyi u 1,
Cserkút, 07673 Hungary

Hétfő
08:00 - 17:00
Kedd
08:00 - 17:00
Szerda
08:00 - 17:00
Csütörtök
08:00 - 17:00
Péntek
08:00 - 17:00

Kérjen árajánlatot!

Keressen minket bátran, bármikor szívesen állunk rendelkezésére.

Kérjük a lehető legpontosabb válasz érdekében írja le, pontosan melyik típusú géppel kapcsolatban érdeklődik, vagy milyen alkatrészt keres.

Köszönjük!

Köszönjük regisztrációját

Köszönjük regisztrációját! Hamarosan kapcsolatba lépünk Önnel.

Upsz! Valami hiba történt

Hiba történt a nyomtatvány kitöltése közben. Kérem próbálja újra.

Szükséges mező
Szükséges mező
Szükséges mező
Szükséges mező
Köszönjük hogy elküldte jelentkezését

Két-KATA Kft

featured-content-map
Zöld út 20.
Dány, 02118
Nyitvatartási idő
Hétfő
08:00 - 17:00
Kedd
08:00 - 17:00
Szerda
08:00 - 17:00
Csütörtök
08:00 - 17:00
Péntek
08:00 - 17:00

Rólunk

alt
Ismerje meg jobban a Két-KATA Kft.-t! Tudjon meg többet

130. évfordulóját ünnepli a Kubota!

Április 3-án a Kubota Corporation, a világ egyik vezető gép- és motorgyártója több, mint egy évszázados piaci jelenlétét ünnepli. Tovább olvasok
Cím
Nyitvatartási idő